|
|
. |
|
KLUBTÖRTÉNET |
|
|
|
2005. augusztus 31. |
A Cső-Montage Budapest Futsal Club története
A klub gyökerei a jelenleg is a csapatban játszó Tóth
Miklós és Márkus Ákos gyermekkorába nyúlnak vissza. Ők ketten maradtak
abból az 1985-ben alakult nagypályás kis csapatból, baráti társaságból,
amit úgy hívtak, hogy: CSŐSZER S.K. Ebben a serdülő csapatban játszott
a már fent említetteken kívül Kapala Krisztián, Kapala Balázs, Imre
Attila, Koppány Álmos, Fehér Zsolt, akikhez később csatlakozott még pár
Allende park-i jóbarát, olyanok, mint Imre Antal, Borók Gábor. / Ők
mindannyian játszottak több-kevesebb ideig futsal klubbunkban. / A
teljességhez hozzátartozik, hogy a fent említett játékosoknak Kovács
Imre - jelenleg csapatunk technikai vezetője - volt az edzőjük.
A CSŐSZER S.K. megszűnése után ezek a fiatalok - mivel a gyerekkori
közös élmények, sikerek miatt kötődtek egymáshoz - együtt maradtak.
Telt-múlt az idő - természetesen sok-sok focival - mignem 1993.
augusztusában Márkus Ákos, Tóth Miklós és Illés Imre - aki szintén XI.
kerületi - a fent említett barátokból és más ügyes kispályás
labdarúgókból megalakították a mai klub elődjét az IN TIME S.C. - t.
Első nagy sikerükre nem kellett sokáig várni, hiszen 1994 februárjában
megnyerték az Adidas-Juventus Top18 elnevezésű tornát, amely akkor
Magyarország legnépszerűbb 5+1-es versengése volt. A mai napig minden
5+1-es rendszerű tornán úgy indulnak, hogy a végső győzelemre is
esélyesek. A FUTSAL-t 1994 őszétől kezdték el - a FIFA 4+1-es szabályai
szerint - játszani, bajnoki rendszerben, szervezett keretek között. A
saját jövőjüknek és a teremlabdarúgás jövőjének fennmaradását is -
ugyanúgy, mint a nemzetközi szövetségek (FIFA, UEFA, FISU) - ebben a
formában látták biztosítottnak. Azonban volt még egy igen fontos
motiváló tényező: ebből a bajnokságból lehetett bekerülni a Magyar
Teremlabdarúgó Válogatottba! A 4+1-es játék - futsal - szabályait,
specialitásait, sajátosságait is hamar magukévá tették. Ezt mi sem
bizonyítja jobban, mint, hogy az 1997-1998 évadban az Aramis csapatával
közösen indulva, megnyerték az első országos rendszerű, egész éves,
Magyar Nemzeti Futsal bajnokságot, IN TIME - ARAMIS néven. A bajnokság
megnyerését követően - egy éves együttlét után - kivált a csapatból hét
játékos: Csák Zoltán, Kapala Krisztián, Márkus Ákos, Tóth Miklós, Török
Tamás, Herczeg Tamás és Szentandrási Zsolt.
Az 1998-1999-es bajnokságban - már újjáalakult csapattal - CSŐ-MONTAGE BUDAPESTI KISPÁLYÁS FOOTBALL KLUB
néven vágtak neki a futsal világának. Ekkor csatlakozott a csapathoz -
mint technikai vezető - Kovács Imre. Az új szponzor - Gubó János -
elnöksége alatt évről-évre dinamikusan fejlődött a klub. Európa
élmezőnyében - 9. hely az európai rangsorban - is megtalálhattuk
csapatunkat. A szakmai munka 2000 őszétől alakult át, amikor is Kozma
Mihály vezetésével a sikerekhez elengedhetetlen eredmény központúvá
vált csapatunk. Mellékesen ebben az időben a Magyar Futsal
Válogatottnál tevékenykedett, mint pályaedző. Nagyszerűen fogta össze a
csapatot, és a szakmai stábot: Illés Imre pályaedzőt, Bakos István
kapusedzőt, Kovács Imre technikai vezetőt, Dr. Kovács Gellért
csapatorvost és Suri Csaba masszőrt. Ebben az időszakban sok olyan
mérkőzése volt a válogatottnak, amikor nyolc CSŐ-MONTAGE-s játékos is
játszott a - megérdemelten!
Ez alatt az időszak alatt csapatunk neve is megváltozott. 2002. január 4.-től az új nevünk: CSŐ-MONTAGE BUDAPEST FUTSAL CLUB.
A sikerekhez elengedhetetlenül szükséges kitűnő működési feltételeket a
szponzorok, elsősorban a Cső-Montage Kft, valamint az Adidas Budapest
Kft, a Huc Kft (Hummel), Gramex2000 Kft (Vitalade italok) a Prodax Rt,
a Fetis Bt illetve nem utolsó sorban a támogatók - a Gyermek és
Ifjúsági Sport Minisztériuma, valamint Budapest XI. kerületi
Önkormányzata - biztosították.
Az eddig legsikeresebb három évünk alatt - 2001-2004-es időszak - a
szervezési feladatokért - többek között - Márkus Ákos, a csapat
játékos-menedzsere volt a felelős, aki szintén kiváló munkát végzett.
Ebben az időben indított - Magyarországon elsőként - a klub átfogó
teremlabdarúgó utánpótlásképző programot, Budapest XI. kerületének
általános- és középiskoláiban. A tervek szerint a testnevelő tanárok
hathatós közreműködésével - a klub életének 10 éve alatt a hazai és a
nemzetközi futsalban szerzett szakmai, és szervezési tapasztalatoknak
köszönhetően mindenki - gyermekek, szülők, tanárok, iskolák és a XI.
kerület is újabb nagyszerű sportélményekkel fognak gazdagodni ebben a
sokra hivatott sportágban.
Sikereink egybeestek Kozma Mihály sikereivel. Ezek a közös sikerek is
hozzájárultak ahhoz, hogy 2002. év végén elköszönjön egyesületünktől és
átvegye a Magyar Futsal Válogatott szövetségi edzői pozícióját.
Új edzője lett a csapatnak Nahóczky Attila személyében. Munkájának és a
nagyszerű játékosanyagnak köszönhetően megnyertük a 2002-2003. évi
bajnokságot, a kupát és automatikusan a szuper kupát is. A futsal
bajnokok ligájában ismételten a spanyol bajnok Playas de Castellon -t
valamint a ciprusi és az izraeli bajnokokat kaptuk ellenfélül. Az 1.
csoport mérkőzéseinek rendezőjeként, és végezetül, mint csoportmásodik
csapat sem vallottunk szégyent, igaz ezzel az eredménnyel kiestünk a
további küzdelmekből.
A következő fordulópont a csapat életében ismét egy edzőváltás volt.
Nahóczky Attilát a kispadon Jávor István váltotta fel. A szakember -
113. futsal válogatottsággal a háta mögött - a dobogó második helyére
vezényelte csapatát. A bajnoki ezüstérem mellé a kupa ezüstérme is a
mienk lett.
Az új szakvezetőnknek és egyesületünknek is tartogatott a jövő - a
2004-2005. évi bajnokság - meglepetéseket. Csapatunkból négy válogatott
játékos és még két stabil ember távozott a téli átigazoláskor. A baj
nem jár egyedül, mert szinte hihetetlen sérülésdömping tizedelte meg
csapatunkat 2005. év tavaszán. A CSŐ-MONTAGE-s szív azonban a helyén
volt a megmaradtakban! Az alapszakasz 3. helyezése után a rájátszásban
sem vallottunk szégyent, de végül megfogyatkozott csapatunknak meg
kellett elégednie a 3. hellyel. A kupában a döntőig jutottunk, ahol
másodikok lettünk.
Az elkövetkező két évben, de már a korábbi években is a fiatal, és
tehetséges játékosok beépítése, egy szóval a fiatalítás volt az egyik
fő megvalósítandó cél. Várható volt, hogy a „nagy generáció” – Tóth
Miklós, Szalay Gábor, Márkus Ákos, Csák Zoltán, Somogyi Gábor – „kifelé
mennek” ebből a játékból, és előbb-utóbb pótolni kell Őket. Ez a
fiatalítás nem történt meg, sőt egyfajta bizalmatlanság alakult ki
Jávor „Öcsiben” a fiatalokkal szemben, és viszont. Így annak ellenére,
hogy 2005/2006-ban két 3. helyezést (bajnokság, kupa), 2006/2007-ben,
pedig egy bajnoki 4. helyet szereztünk, a vezetés ismét az
edzőváltoztatást választotta.
A „Tóth Miklós – Szalay Gábor kettős” kapta a nem kis felelősséggel
járó megbízatást. Játékosedzőként fognak tevékenykedni, reméljük, hogy
nem kevés sikerrel. Ezt a feladatukat már új otthonunkban, az üllői
Városi Sportcsarnokban kell a hazai mérkőzéseken bizonyítaniuk. Azért,
hogy ez egy kicsit könnyebbé váljon, és az anyagi háttér biztosítottabb
legyen, Üllő Város Önkormányzata a hazai bajnoki mérkőzésekre, valamint
heti egy edzésre ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésünkre bocsátja az
új sportcsarnokot, de „beszállt” a szponzoraink közé a szintén üllői
Thermik Kft. is.
Jelenleg itt tartunk! Megújult weblapunk híreiben folyamatosan friss
információkkal szolgálunk csapatunk életéről, és megígérjük a minket
szerető, és bennünk bízó üllői, és budapesti szimpatizánsainknak, hogy
a magunk részéről mindent megteszünk a sikerek érdekében.
HAJRÁ
ÜLLŐ! ♣
HAJRÁ MONTI!
Klubunk története az elért eredmények tükrében:
CSŐ-MONTAGE BUDAPEST FUTSAL CLUB EREDMÉNYEI
|
| Évad |
Esemény |
Eredmény |
| 2007/2008 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály
|
VI. hely
|
| 2007/2008 |
Magyar Futsal Kupa
|
-
|
| 2006/2007 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály
|
IV. hely
|
| 2006/2007 |
Magyar Futsal Kupa
|
-
|
| 2005/2006 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály
|
III. hely
|
| 2005/2006 |
Magyar Futsal Kupa |
III. hely
|
| 2004/2005 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
III. hely
|
| 2004/2005 |
Magyar Futsal Kupa |
II. hely
|
| 2003/2004 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
II. hely
|
| 2003/2004 |
Magyar Futsal Kupa |
II. hely
|
| 2003 |
FIFA Nemzetközi Futsal Kupa Ford Genk (Belgium)
|
III. hely
|
| 2002/2003 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
I. hely
|
| 2002/2003 |
Magyar Futsal Kupa |
I.hely |
| 2002/2003 |
Magyar Futsal Szuperkupa |
I.hely |
2002/2003
|
UEFA Futsal Cup VI. selejtező csoport - Castellon
|
III. hely
|
| 2001/2002 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
I.hely |
| 2001/2002 |
Magyar Futsal Kupa |
I. hely
|
| 2001/2002 |
Magyar Futsal Szuperkupa |
I. hely
|
| 2001/2002 |
UEFA Futsal Cup VIII. selejtező csoport Budapest |
I. hely
|
2001/2002
|
UEFA Futsal Cup Nyolcas Döntő Lisszabon (Portugália)
|
VI. hely
|
| 2000/2001 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
I. hely
|
| 2000/2001 |
Magyar Futsal Kupa |
I. hely
|
| 2000/2001 |
Magyar Futsal Szuperkupa |
I. hely
|
| 1999/2000 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
VI. hely
|
| 1998/1999 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
V. hely
|
|
IN TIME SPORT CLUB EREDMÉNYEI / mint jogelőd/ |
| 1997/1998 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
I. hely
|
| 1996/1997 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
V. hely
|
| 1995/1996 |
Magyar Futsal Bajnokság I. Osztály |
V. hely
|
| 1995 |
Magyar Futsal Bajnokság (Nyári-Téli kuparendszer) |
V. hely
|
| 1994 |
Magyar Futsal Bajnokság (Nyári-Téli kuparendszer) |
IX. hely
|
|
|
. |
|
Mérkőzéseink
|
| "Házi" góllövőlista |
| |
Nevek |
Gólok |
| 1. |
Krizbai György |
13 |
| 2. |
Simon Zsolt |
12 |
| 3. |
Bánfalvi Balázs |
7 |
| 4. |
Takács Márton |
6 |
| 5. |
Magyar Tamás |
4 |
| 6. |
Mezőfalvi Loránd |
4 |
| 7. |
Simon Ádám |
4 |
| 8. |
Szalay Gábor |
4 |
| 9. |
- |
- |
| 10. |
- |
- |
| 11. |
- |
- |
| 12. |
- |
- |
| 13. |
- |
- |
| 14. |
- |
- |
| 15. |
- |
- |
|